2012. júlis 7-8. - Vasvári

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

2012. júlis 7-8.

Rendezvények > Vasvári Pál Napok > Körösfő


Vasvári Pál Napok Körösfőn - testvértelepülésekkel

2012. július 7-8-án - Vasvári Pál halálának évfordulóján - kerültek megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Vasvári Pál Napok a kalotaszegi Körösfőn. A rendezvényen részt vettek Körösfő testvértelepülései, valamint Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának vezetői, kiegészülve a Tébláb Együttes szülői csoportjával és a SZAC Baráti Kör labdarúgóival.
Már július 7-én megkezdődött az ünnepi program. Először történelmi diákvetélkedőt tartottak a Bartók Béla Művelődési Házban. Ezután Vasvári Pál szabadságharcos őrnagy és több száz katonájának hősi halála helyszínére, a Gyalui havasokba látogattunk: 1849. július 6-án itt mészárolták le őket a többszörös túlerőben lévő román felkelők.
Péntek Lászlónak, Körösfő alpolgármesterének, a „Bölcsőtől a csatatérig” című, Vasváriról szóló könyv szerzőjének a csata helyén elhangzott méltató beszéde a videóban meghallgatható. A helyszínen történt koszorúzás után a községben lévő kopjafánál fogadták a teljesítmény- és emléktúra kerékpáros résztvevőit, akik Kolozsvárról kerékpároztak a havasokon át Körösfőre.
Vacsora után ünnepi műsort adtak először a helybéliek: a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, majd a 18. kerületi Tébláb Néptánccsoport. Az első napi program fáklyás felvonulással, máglyagyújtással, tábortűzzel, műsorral és tűzijátékkal zárult a község határában lévő Malom-dombon. Ezekről az eseményekről videóban, képekben szintén beszámolunk.
Július 8-án első programként Körösfő és Pestszentlőrinc-Pestszentimre közti testvérvárosi megállapodás aláírására került sor az Önkormányzat épületében. Elsőként a XVIII. kerületi Önkormányzat képviselőtestülete által július 5-én jóváhagyott szándéknyilatkozatot olvasta fel Ughy Attila polgármester, melyben - többek közt - szerepel, hogy "...a testvértelepülési kapcsolat legfőbb célja az, hogy a határ két oldalán élő közösségek között olyan szoros baráti kapcsolat jöjjön létre, hogy a két település lakossága egymást megismerje, tapasztalatait, kulturális értékeit egymással való rendszeres találkozások által kicserélve hasznosítsa...". A szerződés szövegének felolvasása után Antal János, Körösfő polgármestere kívánt sok közös sikert, majd megtörtént az okmányok aláírása (XVIII. kerület részéről Ughy Attila polgármester, dr. Lévai István Zoltán alpolgármester és dr. Peitler Péter jegyző – Körösfő részéről Antal János polgármester és Péntek László alpolgármester), ami szintén megtekinthető a videón.
Megható része volt az aláírási ceremóniának, amikor Ughy Attila a barátság és testvériség jegyében kenyeret nyújtott át Antal Jánosnak és Péntek Lászlónak, aki ezt követően néhány közvetlen mondatban fejezte ki köszönetét.
A testvérvárosi szerződés aláírását követően ünnepélyes istentiszteletre került sor a református templomban, majd a templom melletti kopjafánál folytatódott az ünnepség. Az első ünnepi szónok Antal János, Körösfő polgármestere volt, utána Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere mondta el ünnepi megemlékezését. Beszédét Ady Endre: Az Úr érkezése című gyönyörű istenes költeményének idézésével kezdte, amelyet rögtön kiegészített: "nincs a világon még egyetlen egy olyan hely, ahol az ember annyira kicsinek érzi magát, mint az Isten házában, vagy annak közvetlen közelében." Ezek az emelkedett gondolatok egész beszédét jellemezték. A polgármesteri beszédek a II. videón megtekinthetők.

Az ünnepség keretében került átadásra a Körösfői Rákóczi Kultúregylet által odaítélt Vasvári Pál Díj, melyet olyan személynek adományoznak, aki a legtöbbet tette az elmúlt időszakban Vasvári Pál emlékének ápolásáért. Az egyik díjat és a Vasvári-emlékoszlop kicsinyített mását ez évben Bauer Ferenc önkormányzati képviselő, a Vasvári Pál Polgári Egyesület kezdeményezője és alapító tagja kapta.
A kétnapos rendezvényt a testvértelepülések csapatai közötti barátságos labdarúgó mérkőzés zárta.



.....
....

Megemlékezés a csatatéren és esti rendezvények
Testvérvárosi megállapodás - Istentisztelet - Ünnepi megemlékezés és koszorúzás
FOTÓGALÉRIA
Search
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz