Egyéb események - Vasvári

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Egyéb események

Események

Látogatás Nyírvasváriban

Célkitűzésünknek megfelelően törekszünk a Vasvári Pál emlékét ápoló településekkel, egyesületekkel, iskolákkal és személyekkel a kapcsolatot felvenni, a már meglévő kapcsolatokat pedig erősíteni.

Ennek szellemében látogattunk el 2012. április 18-án Nyírvasváriba, ahol a Vasvári Pál Emlékház alapkőletételi ünnepségen vettünk részt.
A vendéglátók a helyi önkormányzat és a Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület helyi civil szervezete voltak.
Az ünnepélyes alapkőletételén a Vasvári Pál Polgári Egyesületet Bauer Ferenc és Szabó László alapító tagok képviselték. Szintén részt vett az ünnepségen Antal János, Körösfő polgármestere és Péntek László alpolgármester, aki egyben Egyesületünk alelnöke is.

A közös ebéd után négyoldalú megbeszélésre került sor, amelyen részt vett Tóth Zoltán, Nyírvasvári polgármestere, dr. Fülöp Erik Tiszavasvári polgármestere, valamint Körösfő vezetői és Egyesületük képviselői.
Megállapodás született a jövőbeni együttműködésről, a Vasvári Pál emlékének intenzívebb ápolásáról, személyének a magyar történeti tudatba való beviteléről.

Az alapkőletételi ünnepségről és a megbeszélésről készült fotógaléria a mellékelt videóban megtekinthető.


Vasvári Emlékház avatása Nyírvasváriban - FOTÓGALÉRIA
Látogatás Nyírvasváriban - 2012. április 18. Fotógaléria
Search
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz