Koncepció
Vasvári Pál Napok
Bor- és Toborzó Fesztivál
2012. június 2-3.
Pestszentimre – Sportkastély mögötti terület
Rendezők: Budapest XVIII. Kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzata és a Vasvári Pál Polgári Egyesület
Díszvendég: Körösfő (Kalotaszeg)
Előzmények: négy évvel ezelőtt Körösfő község ajándékaként felállításra került Pestszentimrén a Református templom kertjében egy kopjafa, mely Vasvári Pál emlékét hivatott megőrizni. Ez a kopjafa ma Budapesten az egyetlen emlékhely, ahol a méltatlanul elfeledett forradalmár és szabadságharcos iránti tisztelet nemzeti ünnepünkön kifejezhető.
Vasvári Pál aktívan részt vett az 1848-as márciusi forradalomban, majd amikor a haza úgy kívánta, szabadcsapatokat toborzott, s azok vezetőjeként, őrnagyi rangban vett részt a harcokban. 1849. július 6-án Erdélyben a román felkelőkkel szembeni ütközetben vesztette életét, több száz katonájával együtt.
Emlékének ápolása és az ifjúság számára példaképként való állítása céljából alakult meg Pestszentimrén a
Vasvári Pál Polgári Egyesület, mely többek közt egy fesztivál keretében is szeretné elérni, hogy széles körben – elsősorban az ifjúság közt – ismertté váljon Vasvári Pál személye, tevékenysége és a hazáért vállalt áldozata.
A rendezvény célja:
Vasvári Pál személyének kapcsán az 1848/49-es forradalmi eszmék, polgári értékek és hagyományok megismertetése – elsősorban a fiatalok körében. Határon túli magyar művészeti csoportok fellépésével az együvé tartozás kifejezése és a közös gyökerek erősítése, valamint a magyar kultúra, tánc, folklórkincseinek népszerűsítése. Fellépési lehetőség biztosítása a kerületi amatőr csoportok részére. Testvérvárosok művészeti csoportjainak bemutatkozása (résztvevők a Tébláb Fesztiválon is). Hagyomány teremtése Pestszentimrén egy nagyszabású és széleskörű érdeklődésre számot tartó fesztivállal.
A rendezvény a különböző elemekből áll:
– Színpadi műsorok
– Hagyományőrző csoportok
– Kézműves hagyományok bemutatói
– Reformételek megjelentetése
– Kézműves-vásár
– Toborzó
Korcsoportok:
A rendezvény gyakorlatilag minden korcsoportnak kínál programot:
– Fiatalok: pop- rock koncertek, stand up comedy fellépők, hagyományőrző csoportok
– Gyerekek: gyerekműsorok, kézműves bemutatók, hagyományőrző csoportok
– Családosok: hagyományőrző csoportok, aktív közreműködési lehetőségek, táncház
– Idősebbek: operett, musical, folklór műsorok
Műsorszerkesztés – műsorválasztás:
A színpadi műsorok szerkesztésénél két szempontot tartottunk szem előtt:
– A fellépő művész/művészek műsora, produkciója eszmeiségében megegyezzen a rendezvény kulturális- politikai céljaival;
– Szórakoztató, nagy tömegeket vonzó, népszerű produkció legyen;
– Továbbá, fontosnak érezzük a helyi amatőr csoportok felléptetését.
Toborzó:
Hagyományőrző huszárok segítségével berendezünk egy korabeli katonai sátort, és körülötte lévő területet zászlókkal, fegyverekkel, katonai eszközökkel dekoráljuk.
Padok, asztalok, hordók – itt ülnek a toborzó huszárok, akiknél:
– jelentkezni lehet a Vasvári szabadcsapatba, s egyben az egyesületbe pártoló tagnak is;
– zenekar közreműködésével az egykori toborzás felelevenítése, toborzótáncok bemutatása ill. tanulása a nap folyamán, többszöri ismétléssel;
– betekintést nyerhet a katonai tábori életbe, kézbe vehet szablyát, karabélyt, huszárcsákót, egyenruhát, huszárlovat simogathat, stb.
Népművészet:
Egy nagy sátor kerül felállításra, melyben hatféle kézművesség kerül bemutatásra, bevonva aktívan az érdeklődőket is.
Reformkori házikó (4m x 1,5m):
Jelmezes beöltözés reformkori korhű ruházatba. A faház előtt szépia-fotózás korabeli ruhákban (ruhák, huszárcsákók, menték, cilinderek, fejfedők, kalapok, kiegészítők stb.). A közönség saját költségén fotót készíthet, a jelmezeket, kellékeket mi biztosítjuk.
Reformételek:
Maga a Reform-csárda is a reformkor stílusába illő, favázas ponyvatetős építmény, a XIX. század népi bútoraival berendezve, padokkal, csárdaszerű dekorációval. Előtte, körülötte padok. Az ételek természetesen a kor hangulatát idézik.
Színpadépítés:
– 8×6 méteres színpad, kétoldalt lépcsővel;
– Fedéssel;
– Hangfalállással;
– Első – hátsó fényhíddal;
– Komplett szabadtéri hangtechnikával;
– 4 fős technikai személyzettel.
Kézműves vásár
A kézművesek és vásározók meghívásakor elsősorban a saját gyártású termékkel rendelkezőket, gyártókat részesítenénk előnyben. Számukra két sorban elhelyezett 2×1,5 m –es ún. ponyvával fedett vásározó asztalkákat állítanánk fel. Így egységes, rendezett képet mutat a vásár. Külön rendeznénk a kézműveseket:
keramikusok, fazekasok, fafaragók, szőttes, hímzés stb.
Kiegészíti a kézműves vásárt a hagyományos ízek vására, és egy bor- és pálinkavásár is.
A rendezvény mindkét nap de. 10-21.30 óráig tart, a belépés díjtalan.
A rendezvény intenzíven „összedolgozik” az ugyanebben az időben a Bókay-kertben megrendezésre kerülő Tébláb fesztivállal (fellépők, táncház a fesztivál összes résztvevőjével).
Az elképzelések közt szerepelnek egyéb programok is (pl. Tiszavasvári és Nyírvasvári városok részvétele, a Vasvári Pál életét bemutató könyv dedikálása és árusítása, a Krepuska Géza életét és családját bemutató könyv dedikálása és árusítása).
Program

Filmek, fotók, híradások
Vasvári Pál Napok Bor- és Toborzó Fesztiválról országos sajtó-beszámolók
A Magyar Hírlap 2012. június elsején megjelent írását teljes terjedelmében idézzük.

A Vasvári Pál Napok Bor- és Toborzó Fesztiválról helyi sajtó-beszámolók
A www.bp18.hu online újság híre:

A www.hirek18.hu online újság híre:

Fesztiválon készített képek
Fotók: Nagy Károly, Ruzsa István, Uhrin Imre, Szabó László





















































