Vasvári Pál Polgári Egyesület


A Covid 19-nek “köszönhetően” a 2020. és 2021. év kitüntetettjei egy időben,
2021. szeptember 28-án vehették át a díjat. Mivel tavasszal egyesületünk adományaként –
szűk körben – felállításra került a Nemzeti Múzeum kertjében a főváros első
Vasvári-szobra, a díjátadásra – ahogy a következő években is – a Nemzeti
Múzeummal közös szervezésben, a Múzeum dísztermében került sor.
A 2020. évben odaítélt elismerést Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum Egyesület
elnöke, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke, valamint
Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes, előadóművész vehette át.
A 2021. év kitüntetettjei Prof. dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológus,
az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere és Dr. Bajkai István
országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási Bizottság alelnöke voltak.
A díjátadást követően az ünnepség résztvevői: a díjazottak, a meghívott
személyiségek, erdélyi barátaink, egyesületünk tagjai, a Vasvári Pál emlékét
ápoló települések delegációi részvételével került sor a szobor tényleges
felavatására. Dr. Töll László ezredes megemlékezését követően helyezték el
koszorúikat a kitüntetettek, valamint Egyesületünk részéről Bauer Ferenc és
Tóth Kálmán társelnökök, a résztvevő települések, egyesületek és szervezetek
képviselői, valamint a körösfői Rákóczi Kultúregylet képviseletében Péntek
László elnök. A körösfőiek álma is megvalósult ezzel: végre szobra áll Pesten
Vasvári Pálnak!
2022-ben a Vasvári-díj Marosvásárhelyen, a Székely Nemzeti Tanács
elnökének, Izsák Balázs-nak került átadásra. Szintén ekkor vehette át
Kézdivásárhelyen Tóth Kálmán társelnöktől és Dr. Lomnici Zoltántól, az
Emberi Méltóság Tanácsa elnökétől a még 2019-ben odaítélt díjat a székely
autonómiáért küzdő, terrorizmus vádjával elítélt és bebörtönzött két
székelyföldi fiatal, Beke István és Szőcs Zoltán is.