Vasvári Pál Polgári Egyesület

Néhány év kihagyás után ismét farsangi mulatságra gyűltek össze a Vasvári Pál Polgári Egyesület tagjai 2024. február 17-én a Polgárok Házában. Ezúttal is telt házzal, közel százan töltötték együtt jókedvvel az estét. Volt itt minden, ami szem-szájnak és fülnek ingere: üstben főtt vacsora, kellemes zene, ötletes jelmezek, no meg remek hangulat.

Mint a korábbi klubesteken Pestszentimrén, az egykori Kastélysörözőben, ez alkalommal is csapatmunkában készült a vacsora: Tóth Kálmán társelnök hozta a tüzelőt és az üstöt, melyben az Erdélyből „ideszármazott” Drigánné Fóris Margaréta főzte a székelyek csorbalevesét, közel három óra hosszat.

A csorbaleves után a sokak által ismert cukrász, DUDI túróspitéje tette fel a pontot az „i”-re. Így a jó hangulathoz az alap már megvolt, amely ezután még csak fokozódott, Pelsőczy László és Szentesi Nóra zenés, verses, erre az estére összeállított Farsangi pohárköszöntő című műsorával.

A Magic Duó kellemes zenéje jó előkészítése volt az est fénypontjának, a farsangi jelmezek felvonulásának. Jó volt látni, ahogy az asztaloknál ülők egy része lázasan készülődött a jelmezes beöltözésre. Sorra jöttek a megelevenedett mese- és történelmi figurák, köztük Okoska, Öregszékely, Matrózlány, Csicsóné és három lánya, Pallas Athéné, István király, a Banya, Piroskáék a farkassal. A legvégén „megjelent” egy ma élő igazi „mesehős” – egy hol volt, hol nem volt, hol van? ember – pénzgyűjtő dobozokkal körbe rakva, aki nem más volt, mint maga Karácsony Gergely. Főpolgármester uramnak, azt hiszem, eddigi regnálása alatt most volt a legnagyobb sikere… Nagy tapsot kapott a szellemes jelmez.

A közönség szorgalmasan pontozta a jelmezeket, az összesítés után rövidesen meg is lett a végeredmény: 1.hely Piroskáék a farkassal, 2. hely Csicsóné és három lánya, 3.hely Öregszékely. Mint Bauer Ferenc társelnök az eredményhirdetéskor kiemelte, mindannyian nyertesek voltunk, akik részt vettünk ezen a jóhangulatú farsangi esten.