Vasvári Pál Polgári Egyesület

2024. március 14-én ragyogó napsütésben gyülekeztek kerületünk nemzeti érzelmű polgárai a
pestszentimrei református templom kertjében, a Vasvári-kopjafánál. Ez évben 15. alkalommal
emlékeztünk meg itt az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról, közel kétszázan –
fiatalok és idősek – gyűltek össze a templomkertben.
Az ünnepi hangulatot már a gyülekezés során megteremtette a Magyar Honvédség Budapest
Helyőrség Zenekara, melyhez nagyban hozzájárultak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest
Helyőrség 32. Testőrezred díszelgő katonái és a résztvevő hagyományőrző huszárok is.
A Himnusz közös eléneklése után Pelsőczy László színművész szavalta el nagy átéléssel
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet … című versét, majd Szalay-Bobrovniczky
Kristóf, hazánk honvédelmi minisztere ünnepi beszéde következett. Beszédében az 1848-as
forradalom eseményeinek összefoglalása mellett kiemelte az önkéntes haderő fontosságát is,
példaként említve a Vasvári Pál által a szabadságharc idején a haza védelmére toborzott
Rákóczi szabadcsapatot.
Ezt követően elsőként helyezte el a megemlékezés koszorúját Vasvári Pál kopjafájánál, majd
koszorút helyezett el többek közt Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor
Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Ughy Attila, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje
és dr. Ágostházy Szabolcs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós
fejlesztésekért felelős államtitkára. A Vasvári Pál Polgári Egyesület koszorúját Szunyog
József és Szunyog Józsefné elnökségi tag helyezte el. A megemlékezés a polgári pártok, a
kerületi kormányhivatal és egyesületek, a pestszentimrei református egyházközség és az
általános iskolák koszorúinak, valamint a résztvevő ünneplők virágainak elhelyezésével
folytatódott.
Az ünnepség zárásaként Pelsőczy László egy megzenésített verset adott elő gitárkísérettel,
majd a Szózatot követően a Magyar Takarodóval fejeződött be az ünnepi megemlékezés.
Dicsőség a hősöknek – emléküket őrizzük, küzdelmüket és áldozatukat a hazáért példaként
állítjuk gyermekeink, unokáink elé!